2011. január 4.

Kezdés kezdete #2

Most hogy eldöntöttem motoros leszek, számba kell venni mi is kell hozzá: jogsi, motor és főleg tudás. Kezdjük az elején.


Az iskolába a Jászai Mari téri látogatás után elég gyors döntéssel iratkoztam be, munkahelyemen kis túlzással hirtelen felindulásból. :) Egy kollégám kérdeztem meg, hogy ő hova járt, mivel tudtam hogy ő is robogóval jár. Azt mondta, hogy a Sosjogsihoz mert neki alig több mint 1 hónap alatt meglett. Nekem sürgős nem volt, tényleg arra törekedtem, hogy inkább olyat helyet találjak ahol az embert meg is tanítják. :) Némi kérdezősködés után aztán rá kellett jönnöm, motorosiskolában olyan sok dolgot nem tanítanak meg, inkább tényleg csak az alap dolgokat, ami kell a vizsgákhoz. Persze véletlen sem bátorítok senkit, hogy hagyja ki a kötelezőt! Már a rutinpályára is úgy jártak ki egyes emberek 5-600 ccm -es mocikkal, hogy ugye még nem volt jogsijuk. Volt aki ekkor már 1 éve járt vele. De nem értem. Én pl nem is mernék jogsi nélkül elindulni... Továbbá akinek van 800ezer forintja egy motorra, annak legyen még 80ezre egy jogsira. Továbbá sok helyen motorosokat előszeretettel állítanak meg közúti ellenőrzésre. 


Nagyon eltértem. Végül beiratkoztam a Sosjogsihoz, mert ugyan nem ez volt a legolcsóbb, de a tandíj magába foglalt egy vezetéstechnikai tréninget is. Arra is gondoltam, hogy ha még cserébe gyorsan le is tudom, az azért is jó, mert kevesebb szabit kell kivennem illetve kevesebbet kell (talán) munkaidőben hiányoznom. Arra is gondoltam, hogy talán jobb egy olyan helyre mennem ahol nem kétmillió tanuló van és nem futószalagon mennek az emberek, mint a vágóhídon. Ezért is vétóztam meg első körben a csigás társaságot, bár olcsónak olcsó lett volna, legalábbis a reklám alapján.  Azért mindenkinek felhívnám a figyelmét, ha biztosra akar menni tandíj ügyében (mert nincs eleresztve), akkor a tandíjat szorozza be 1,2-vel és körülbelül ennyit fog kifizetni vizsgaismétlésre, pluszórára és a kajára amit ott költ el. Ha megmarad, akkor meg örülünk. :)


Elmentem tehát beiratkozni augusztus első napjaiban, a Varga Márton Kertészeti iskolában volt, helyben kellett fizetni 20e buznyákot, de elmondták nekem azt is, hogy nem kötelező Kresz órákra járnom, otthon is felkészülhetek mert korábban már volt sikeres Kresz vizsgám. Már e napon tudtam is jelentkezni egy 10-12 nap múlva esedékes elméleti vizsgára. Azért csak 10-12 nap múlva, mert nyári szünet volt a NKH-nál. Az elég egyértelmű volt, hogy tokkal vonóval ebből tuti 100% hogy több lesz mint egy bő hónap. :) 

Már a beiratkozás napján elkezdtem egy kresz cd oktató programot, amiben benne voltak a 2010. január 1-től érvényes módosítások és próbavizsgák. Asszem felteszem nektek valahova (link). A legtöbb dolog nem volt új, de ha nem kezdem el akkor lehet nem sikerült volna a vizsga.  A vizsga amúgy érintőképernyőn történik, 55 perces a vizsga. Ez úgy jön össze, hogy 55 kérdés van mindegy 60s. Ez összesen 75 pontot ér, 10 képes feladat 3 pontos de a többi simán csak 1 pont. 65 pont már sikeres vizsgát ad, nekem 72 lett, az egyik képest így utólag elrontottam, de kb 10 perc alatt meg is volt, elsőnek sikerült szabadulnom. :) Aki életében olvasott egy fél kresz könyvet vagy egyszer a CD-n végignyomogatta egyszer a kérdéseket, annak tuti sikerül. Összesen kb 1300-1400 kérdés van benne. Nagyjából három részre osztható, sima elméleti kérdések, utána a képes feladványok. Ezen a CD-n a képes feladványoknak nincs előre leírt válasza, hanem neked kell a sorrendet megadni az áthaladásnál kereszteződésekben (majdnem minden képes kereszteződésről szól) , sőt külön be kell jelölni ha egyszerre haladhatnak el. :) A vizsgán viszont ilyen nincs, megadott válaszok közül kell választani. Utolsó kategória végül a műszaki kérdések, minden vizsgán az utolsó 5 kérdés. Ilyen benzincsap, kuplung holtjáték, gumiabroncs,...stb. A vizsga után rögtön kezedbe is nyomják a vizsgalapot, amibe majd vezetik a további vizsgáidat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése