2011. január 6.

Rutinpályán I. , az egyes feladat #4

Az első órán ami valójában 3 óra volt, ha jól emlékszem megkaptam az ugyanilyen Suzukit 250ccm kiszerelésben. Nagy különbség nem volt, kicsit nehezebb azért, meg valamivel pörgősebb.  Aztán még ugyanitt volt, hogy el kellett kezdenem a rutinvizsa első feladatát. Ami a következőképpen néz ki:
Rutinviszga 1. feladat


Alap dolgok:
  1. a pályán ha az előtted haladó is az egyes feladatot gyakorolja, akkor mehetsz utána te is.  Itt ugye nincs keresztező útvonal. Kérdezd meg tőle, hogy melyiken fog menni, vagy győződj meg róla, hogy tuti azt csinálja! Ha indulás után veszed észre, hogy mégiscsak a kettes csinálja pl, akkor te is csináld a kettest! Rgyéb esetben meg kell várni az előtted haladót, hogy visszaérjen!
  2. A kettes feladatot (később) egyszerre csinálhatja két ember is, úgy hogy közvetlen mennek egymás után. Ha egyik kicsit lassú vagy bénázik, akkor a nyolcasoknál összeakadhatnak, ilyenkor illik neki, kiállni.
  3. A hármas feladatnál is csak egy ember megy. Ugyan itt sincs keresztező útvonal, de a nagy tempó miatt érdemes megvárni az előzőt, ez úgyis a leggyorsabb gyakorlat.
 Ezek azért fontosak, mert velem egy duci hülyegyerek megcsinálta, hogy miközben elindultam a kettesen, ő csinálta az egyest.  A pálya vége előtti részen ha nem állok ki jobbra, összemegyünk. Hülye tanár nem figyelt, valami haverjával beszélt... Így a csávót mi szidtuk le. :) Aztán jóval később a tanár haverja, amikor forgalmi vizsgáról értünk vissza, áthajtott a pályán, mikor ott rutinvizsga ment. Na, ennyi hülyét, szerencsére nem lett baj, de jól leb*szták. Megérdemelte. Azért durva, hogy az első esetnél velem az, hogy még a zöldfülűek sem figyelnek oda egymásra, a második esetnél meg, hogy a öreg rókák is ugyanolyan seggek.  Egy az üzenetem, figyeljünk már oda egymásra!


Sok egyéb magyarázat nincs az egyes feladathoz, arra figyelj, hogy elindulás előtt is jelezz irányt és nézz el hátra a bal vállad felett! Ezt minden irányjelzés előtt meg kell tenni, különben a vizsga biztos morcos lehet. Nekem még oda is szólt,hogy rendesen fordítsam ki a fejem, különben nem fogom látni rendesen a hátulról jövőt. Sanyi azt mondta, egyesben menjünk végig, majd a hosszú egyenes alagút után fel kell váltani kettesbe. Megállni úgy kell az utolsó négy bólya között, hogy az első kerék a két vonal közt legyen. Erre kb 2 kör után rájössz, hogy hol és hogyan állj meg, hogy ott legyen a kerék. Vagy egyszer gurítsd magad jó helyre, és nézd meg a sár védőt hogy kb hol is áll. Megállni lehet kettesben, de vizsgán szépen vissza kell rakni N-be, leszállni, és odatolni a következő feladathoz. Órákon mi csak "átrollereztünk" és kész. Ne menjen vele az idő. Gyakorlati tipp, hogy már az elején válts fel kettesbe, mert egyesben minden motor ugrálós, kapós. Kettesben könnyebb a feladat és arra nincs kikötés, hogy ne mehetnél kettesben. Arra viszont van és bukás ha:

  • elhagyod a pálya területét
  • felborulsz
  • elrontod az útvonalat vagy kihagysz egy kúpot
  • nekimész egy bólyának
  • menet közben leteszed a lábad
  • a folyosóban gyors voltál (min 8s kell legyen az út)
  • nem jó helyen állsz meg
  • ha kétszer is fokozatba kapcsolt mocit akarsz beindítani
  • kétszer kezelési hiba miatt vagy zárt benzincsap miatt áll le a motorod
  • kétszer is elmulasztod az irányjelzést vagy körültekintést

Most, hogy leírtam eszembe is jutott, hogy megállás előtt a lábatok ne tegyétek le korán. Tehát ne kelljen még lépni 1-2-t, hanem szépen lassan fékezel és mielőtt telejsen megállnál, szépen majdnem páros lábbal lelépsz. Azért írom, mert 1-2 szer én is megkaptam. =)  Továbbá sajnos csak a rutinvizsga előtti órán tudtam meg véletlen, hogy a bólyafolyosóban legalább 8mp -et kell jöbbi. Na itt kicsit mérges lettem az iskolára, mert a srác ugyan ott volt, de ilyenekre igazán felhívhatta volna a figyelmünket! Tudom, hogy szombaton nem jó dolgozni, de nem én kértem a szombatot, plusz ne csinálja, ha nem akarja. Így még 1-2 szer meg tudtam próbálni, de volt hogy sikerült, volt hogy nem. A többség azt mondta, hogy kicsit gyorsabban jönnek át, de magabiztosan, mintsem lassan, de határozatlanul, kacsázva esetleg bólyát döntve. Nos, meg is lett az eredménye, előre annyit elárulok, első rutinvizsgám bukta lett, mert csak éppen 7 mp -et mentem ott. A vizsgáztató kriptaszökevény szemben állt a pályával, nem is tudom hogy hogy mérte így le. Sehogy...
 

A videót párom rögzítette az első órámon, az egyik én vagyok, elég könnyű kitalálni melyik. Ha nem, akkor később ha olvasol, akkor a bukóm tuti beazonosít. :)

2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon hasznos volt ez a leírás, sajnos az én oktatóm kb. semmit nem magyarázott el eddig, de még 1 kósza tippet se kaptam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A http://gyurxi.hu oladalamon még van újabb bejegyzés. Ha megcsinaltad a jogsitakkor MINDENKÉPPEN menj el motorvezetési tréningre. Engem egyszer megmentett az amit tanultam. Pl safety-hungary a Kozma utcában. Bőven megéri azt a 50 rongyot. A jogsi árához képest fele annyi de kb 8xannyit megtanitanak.

      Törlés